2014. augusztus 4., hétfő

Devizahitelesek: ennyit nyerhetnek hamarosan

Az Oroszországgal szembeni szankciók egész Európát sújtják

Az EU szigorította a szankciókat Oroszországgal szemben. A szakértők figyelmeztetnek: az Oroszország ellen hozott intézkedések az egész EU-ra negatív hatással vannak és az EU gazdasága az USA-tól és Kínától fog függeni.

Az európai szakemberek számításai szerint, az új szankciók gazdasági veszteségei Oroszország számára mintegy 100 milliárd eurót tesznek majd ki két év alatt. Azonban nem lesz kevesebb a vesztesége az EU gazdaságának sem. Arról van szó, hogy Oroszország és az EU között jelentős a kereskedelem. Az első és a második szankciós csomagok bevezetése után Németországban például az ipari gyártás mennyisége átlagosan 2%-kal esett vissza havonta. A Deutsche Bank oroszországi kirendeltségének vezető közgazdásza, Jaroszlav Liszovolik így nyilatkozik:
Úgy vélem, hogy az egymásrautaltság Oroszország és Európa között pragmatikus kell, hogy legyen. Európa Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere és befektetője. Washington politikai döntéseit támogatva, az EU gazdasága teljes mértékben függeni fog az USA-tól, és lehet, hogy Kínától is. Ettől a két országtól fog függeni minden európai ország fejlődésének sorsa. Azonban a kínai és az amerikai gazdaság növekedési mutatói a jövőre nézve nem biztatóak.
Egyes elemzők véleménye szerint Washington arra törekszik, hogy teljes körű gazdasági blokádot hozzon létre Oroszországgal szemben, ahogyan ezt Iránnal is tette. Azonban ugyanazt az eredményt aligha érheti el. Az Oroszországra az USA által a szankciókon keresztül gyakorolt nyomás nem hatékony, ha az nem érinti annak energetikai szektorát. Azonban éppen ezeknek a szankcióknak a bevezetését nem könnyű megvalósítani.
Annak ellenére, hogy az EU már régóta keres alternatív energiaforrásokat, mivel az orosz gáz része az európai piacon sehogyan sem lesz kevesebb 30%-nál. Az előrejelzések szerint 2020-ra Európa 700 milliárd köbméter gázt fog felhasználni évente, ez a szám jelenleg 650 milliárd köbméter. A régióban a gázkitermelés azonban fokozatosan csökken, és az, hogy honnan kell pótolni a hiányzó mennyiséget, egyelőre nem világos. Természetesen lehetne palagázt exportálni az USA-ból, azonban ehhez hiányzik az infrastruktúra.
Így teljes mértékben kihúzni Oroszországot a világgazdaságból lehetetlen. Azok az orosz ellenes intézkedések pedig, amelyekbe Washington belesodorja az EU-t, és néhány másik országot, az egész világot sújtják. Ezen a héten az IMF már előre vetítette, hogy a szankciók negatív hatással lesznek az oroszországi külföldi vállalatokra.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_08_02/Az-Oroszorszaggal-szembeni-szankciok-egesz-Europat-sujtjak-4432/

2014. augusztus 2., szombat

Így lehet nyugdíjba vonulni akár 40 alatt

2014. augusztus 1., péntek

Mely időpontra van kitűzve a harmadik világháború? Itt megtudhatja

Úgy látszik, hogy a harmadik világháború kitörésének időpontja már ismeretes. Ezt az információs igyekszenek eltitkolni a nyilvánosságtól, de előbb-utóbb minden napvilágra kerül.

Az interneten most éppen ilyen indulatos bejegyzések olvashatók. Az emberek, a valós ukrajnai helyzetről és Oroszország lépéseiről alkotott elferdített kép által befolyásolva, egyszerűen nem értik, hogy mi történik a világban. A médiák pedig egyszerűen spekulálnak a harmadik világháború kitörése témáján.
Például, a világháló orosz nyelvű szegmensében jelenleg heves viták folynak a neves orosz asztrológus, Pavel Globa „jóslatairól”. Globa ugyanis már 2009-ben megmondta, hogy 2014 márciusában tör ki a harmadik világháború, amikor megkezdődik az országhatárok globális átszabása és sor kerül katonai konfliktusok eszkalációjára. Egyszóval, Globa szavai szerint a háborúnak vagy az olimpiai játékok során, vagy pedig rövidesen azok befejezése után kellett volna kitörnie. Az asztrológus azonkívül megjósolta, hogy Ukrajnát több darabra szakítják. (Ez jelenleg folyamatban is van). Az időpont mindenképpen idén- re tehető, mikor a nagyhatalmak összecsapnak egymással.
Az eredeti szövet figyelmes megtekintése során azonban kiderül, hogy bár az anyag 2009-es keltezésű, de az ukrajnai események után a szöveget megszerkesztették, aminek következtében a cikkből szenzáció lett. Kérdés, hogy miért adunk mindennek hitelt?
Irina Lukjanova pszichológus rámutat, hogy az önfennmaradás iránti belső igényünk miatt van ez.
A veszélyekről szeretünk előre értesülni, hogy legyen lehetőségünk felkészülni rájuk. Olyan téma iránt, mint a háború, méghozzá a harmadik világháború, senki sem maradhat közömbös, hiszen a háború mindenkit érintene, mint az a második világháború idején volt, márpedig ennek emléke máig él. Mondhatni, éppen a mélységes félelem jelenti a témakör iránti rendkívül élénk érdeklődés alapját.
Az utóbbi években rendkívül népszerűek azok a jóslatok, amelyek a világvégére, a jövendő háborúra és az élet pusztulására vonatkoznak. Például, a bolgár jósnő, Vanga azt tartotta, hogy a világ a katasztrófa peremén egyensúlyoz majd, amíg nem bukik el Szíria, akkor aztán kitör a világháború. 1978-ban, amikor elhangzott ez a jóslat, sokan nem értették ezt meg. Azonban napjainkban, az utóbbi események ismeretében, mondható, hogy szavainak van értelme.
Dzsoj Ajad egyiptomi jósnő viszont arról van meggyőződve, hogy nem lesz semmilyen harmadik világháború. A jósnő elmondta, hogy nyomon követi a Föld csillagászati térképének minden módosulását. Szerinte a Földünket nem fenyegeti az erőszak tömeges alkalmazásával kapcsolatos háború, a világ egészen más harcoknak néz elébe, többek között információs és gazdasági küzdelmeknek. De a legfontosabb küzdelem az emberek agyáért folyik majd.
A harmadik világháború nem igazi fegyverek, hanem a médiák fegyvertára által folyik majd. És ez a háború máris folyik. Ennélfogva fontos tisztában lenni azzal, amit olvasol, nézel és hallgatsz.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_03_28/270378255/

Így kell elszámoltatni: zsebre vágta a milliós végkielégítést, majd visszaült a parlamentbe a gyurcsányista képviselő

Nagyot kaszált Varju László (52) független képviselő. A Demokratikus Koalíció politikusa abból húzott hasznot, hogy áprilisban kiesett a parlamentből. Az elveszett mandátum miatt tekintélyes lelépési pénzt vágott zsebre, majd visszaült képviselői székébe.
Varju az április 6-i választáson éppen nem jutott a parlamentbe, és május 5-én elveszítette mandátumát. Húsz nappal később viszont rámosolygott a szerencse: pártja az alacsony részvételi arány torzító hatása miatt jól szerepelt az uniós választáson. Így Molnár Csaba börtöncella helyett Brüsszelben folytathatta a politizálást, ő pedig megörökölte a mandátumot, és június 30-án újra esküt tett. Csakhogy Varju eközben lecsapott a leszerepelt képviselőknek járó, hathavi tiszteletdíjnak megfelelő búcsúpénzre, hétköznapi nevén „végkielégítésre".
– Varju László 2014. április 15-én kérte a mandátum megszűnése miatt járó ellátás egyösszegű kifizetését – írt az Országgyűlés Sajtóhivatala. – A pénzt június 2-án átutaltuk.

Varju szerint joggal vette fel a pénzt, mert abból "igazságtalanul megítélt" kártérítést fizetett

2014. július 5., szombat

A kutyának sem kellenek a mai nők

A mai, utcán sétálgató férfiak körét korábbi cikkünk már bemutatta. Ebben a körben bemutatjuk a másik oldalt, azokat a nőket, akik szintén másképp élik az életüket. Lássuk milyenek is ők…






Az természetes, hogy egy nő készülődése hosszabb folyamat, vagy hogy jobban figyelnek vonalaikra, megjelenésükre. Ők is elkövetik azonban azt a hibát, hogy nem éppen a számukra előnyös életformát választják, és ezáltal eléggé eltorzítják magukat.
Megjelennek a boltok polcain a leggings-ek, amiről szerintünk sok nőnek fogalma nincs mit is hogyan is kellene, felveszik egy hagyományos toppal, és kész is. Ilyen egyszerű. A baj ott kezdődik, hogy ez a nadrág -ha fogalmazhatunk így- harisnya mai szerepét tölti be, így kérdésessé válik a stílus-ficam. Egy elbaltázott ruha kombináció ilyen képet fest:
A másik legnépszerűbb külsővel elkövetett baki a póthaj, ami bár képes szebb külsőt kölcsönözni egy nőnek, de nem biztos, hogy minden férfi álma a hajba túrva apró kis gudicsokat tapogatni. A felszínes férfiak elvárják, de a statisztika alapján, inkább legyen rövidebb, de természetesebb és szebb. Ilyen csúnya látvánnyal pedig nem lehet túl sikeres a pasi vadászat:
A műszempilla is bajos a férfiak fekete listáján. Főleg, ha szeretkezés közben szakad le, vagy éppen egy randi közepén találjuk a földön. A szem a lélek tükre, a rosszul megválasztott szempilla pedig képes ezt romokba dönteni, és nem éppen valós képet festeni.
A mai, tükör előtt selfie-ző csajok lehetnek szexisek egy férfi számára, azt azonban ne felejtsék el a férfiak, hogy aki naponta 3-szor átöltözik, és csak a feltumfolt melle fotózása a legfontosabb számára, az a nő csak arra való, és nem komolyabbra. De ezt nagyon jól tudják… Nem árt egy nőnek, ha kicsit intelligens, és nem csak a legújabb póthaj, és műköröm trendek érdeklik, hanem otthon van más, kulturális témában is. Senki sem fog egy buta barátnőt társaságba vinni!
A hosszú műkörmöket sem szeretik az urak. Számukra az igényesebb, ápolt, és még határon belüli műköröm szép, míg a nagyon hosszú példányok már inkább pláza-cicás jellemet tükröznek, amit sok pasi próbál inkább kerülni a tapasztalatokból….
A túlságosan bő darabokkal szinte soha nem érünk el vonzó hatást, hiszen azok egyrészt nem engednek látni belőlünk semmit, másrészt általában nagyobbnak is mutatnak bennünket a valóságnál. A most divatos ún. “Pamela”-felső szinte már csúnyává koptatott, ugyanis itt is meg kell említeni azt a hibát, hogy mindegy, hogy jól áll vagy sem, de azzal lesz tele a ruhatár, mert most az a menő.
A nők érdeklődése a mai napig teljesen megváltozott. A mai nőnek például sokkal fontosabb, hogy milyen munkát végez az ellenkező nem, vagyis hiába keres mondjuk egy szakmunkás több százezret, nem állnak vele szóba, mert a barátnők előtt cikis lenne.
Az is mérvadó egy nőnél, hogy milyen autóval rendelkezik a lovag. Nem mindegy, hogy egy full-design-os autóba teszik a feneküket, vagy egy régebbi típusúba. Már az ismerkedési stádium előtt leellenőrzik a közösségi portálon, hogy érdemes-e foglalkozni a férfival vagy sem.

Mindent egybe vetve a férfiak évezredes generációjának 2 igénye van tudatosan vagy tudat alatt:

1. Egy nő lehet kövér, sovány, szőke vagy barna, de a férfiak szemében az egyik legfontosabb elvárás a kedvessége. Ha egy nő mogorva, nem mosolyog soha, azt a férfiak általában elkerülik, mivel nem tartják elég nőiesnek. Ugyanez igaz az utcán vagy a vezetés közben kiabáló nőkre is.
2. A természetesség a legszebb. A hibákat természetesen lehet javítani, de csak határokon belül, ugyanis egy természetes szépséggel soha nem veheti fel a harcot egyetlen egy agyon-cicomázott nő sem!

szerző:tudasfaja.com

2014. július 1., kedd

NOSTRADAMUS 10 JÓSLATA 2014-RE

MICHEL DE NOSTREDAME (MÁS NÉVEN NOSTRADAMUS) EGY 16. SZÁZADI FRANCIA FILOZÓFUS VOLT, AKI SZÁMOS TRAGIKUS ESEMÉNYT MEGJÓSOLT A TÖRTÉNELEM SORÁN, BELEÉRTVE A KENNEDY TESTVÉREK MEGGYILKOLÁSÁT, HITLER FELEMELKEDÉSÉT, NAPÓLEON VERESÉGÉT, ÉS A 9/11-I TERRORISTA CSELEKMÉNYEKET.