
1994. január 23-án este betörtek Szeged egyik legismertebb cukrászmesterének Bárka utcai otthonába, és ott megölték a 42 éves Z. Nagy Bálintot, vele egykorú feleségét, Z. Nagyné Dunai Gizellát, valamint 17 éves Dániel és 10 éves Balázs fiukat – írta a Hír24.
A környéken élőknek és Z. Nagy Bálint munkatársainak az tűnt fel, hogy sem a családfő, sem felesége nem mutatkozott egész nap, és a gyerekek sem mentek iskolába. Mivel a telefonhívásokra sem reagált senki, az egyik alkalmazott kiment Z. Nagyékhoz. Ekkor már a szomszédok is gyülekeztek a ház körül, előkerült egy létra, és a cukrászda egyik dolgozója felmászott, hogy belessen az ablakon. A gyenge fényben úgy látta, hogy az egyik gyermek az ágyában fekszik - azt gyanította, vérben.
Az emeleti hálószobákban az ágyukban találtak rá a család mind a négy tagjára holtan. Dulakodásnak semmi nyoma nem volt, úgy tűnt, senki nem kutatott értékek után.
Az országos megdöbbenést keltett ügybe már másnap bekapcsolódott az ORFK, de végül senki sem talált olyan ujj- illetve tenyérnyomokat, amely segített volna megtalálni a gyilkost - mondta el Kószó Zoltán, aki a szemlebizottság vezetőjeként dolgozott az első napokban.
Nem sokkal korábban Kecskeméten is volt hasonló gyilkosság. Ugyanolyan Skorpió típusú fegyverrel gyilkoltak meg több embert ott is, mint a Z. Nagy villában.
A gyanú Magda Marinkóra terelődött, pár napon belül el is fogták, de ő azt állította, nincs köze Z-Nagyék halálához. Elismerte, hogy ölt, de nem Szegeden. Azt vallotta, hogy ő és csapata végzett a kecskeméti Horváth családdal, ők gyilkolták meg Orosházán Márton Editet és a Vajdaságban három helyszínen is "dolgozott" a hírhedt Skorpió géppisztoly.
Megölték az apát, a lányát és a szomszédasszonyt is
Máig nem lehet tudni, hogy ki az elkövetője az 1993. január 13-án elkövetett hármas gyilkossának. A XVI. kerületi Ákos utcában este hét óra körül egy ismeretlen végzett a 46 éves Novák Sándor rézműves kisiparossal, annak 17 éves lányával és a szomszédasszonnyal, Tóth Lászlónéval, aki éppen a gyilkosság idején ment át Novákékhoz. A vérengzést a gyilkos egy Magyarországon addig csak egyszer használt MGV 176 típusú kis kaliberű jugoszláv ismétlőfegyverrel követte el, hangtompítóval. A családfő testén egy rejtélyes üzenetet talált a rendőrség: "Így járnak azok a maffiafőnökök, akik nem hódolnak be a CCCP büntetőbrigádnak." Csakhogy az ügyben óriási erőkkel nyomozó rendőrség sem a családfő, sem az akkoriban szkinhedkörökben is mozgó lánya környezetében nem talált senkit, aki bármilyen módon összefüggésbe hozható lenne a történtekkel, így sem az indítékot, sem a gyilkost nem sikerült közel húsz éve felkutatni. A nyomozók később azt sem zárták ki, hogy bérgyilkosság történt, de a tettes elvétette a címet. Az áldozat felesége, Novák Sándorné ugyanakkor Hardi PéterRejtőzködő gyilkosok című dokumentumkönyvében kifejtette, szerinte férje volt a célpont, aki abban az időben egy nagyobb összegű készpénzt tartott otthon, ami a gyilkosság után eltűnt.
Lelőtték a recepcióst
A siófoki Napfény Szállodában 1990. július 27-én reggel a takarítónő holtan találta Sándor Tamás recepcióst, a férfit lelőtték. Azóta sem a fegyvert, sem a gyilkost nem találták meg a rendőrök. Ugyan később egy taxis elmondta, hogy azon a gyilkosság éjszakáján egy csoportot látott kirohanni a hotelból, de ennek a társaságnak sosem sikerült a nyomára bukkanni. Pedig a taxis elmondása szerint a társaság ütlegelt valakit, miközben azt kiabálták neki, hogy miért kellett ezt tennie. A nyomozókat még a Bándy-gyilkosságban is segédkező Kovács Lajos is tanácsokkal látta el, de nem jutottak eredményre. Felmerült az is, hogy valójában nem Sándor Tamás volt a célpont, hanem kollégája, akivel aznap cserélt.
Egy zsákba csomagolva találták meg a kislányt
Nem találták meg az 1998. január közepén eltűnt akkor hét és fél éves Szathmáry Nikolett gyilkosát sem. A kislány felkutatására soha nem látott erőket mozgósítottak rendőrök és civilek – eredménytelenül.
A kislány földi maradványait egy műanyag zsákba csomagolva, több mint három évvel később találták meg a békési fürdővárosban, egy nádasban. Niki az idén nyáron lenne húszéves, a gyilkos máig ismeretlen.
A büntető törvénykönyv szerint az emberöléses bűncselekmények húsz év után évülnek el, így a gyulai kislány esetében még nyolc éve van a rendőrségnek, hogy kézre kerítse a tettest.
Férfifaló nő vérbefagyott holttestére találtak rá
Összeszurkált, vérbe fagyott testet talált az újságkihordó fiú egy balatonalmádi ház előtt 1995. november 13-án. Egy feltűnően csinos középkorú nőé, a 45 éves Rehák Gizelláé volt a holttest. A rendőrség hamar kiderítette, hogy a támadás a házban történt, mivel a nő ágyán is találtak szúrásnyomokat. Gizellának épp csak annyi ereje maradt, hogy kimásszon az ablakon, és kint elvérzett. A nő köztudottan falta a férfiakat, így a nyomozók ezen a szálon indultak el. Őrizetbe is vették az áldozat egy korábbi barátját, aki nem rendelkezett alibivel a gyilkosság idejére, viszont később kiderült, hogy nem illenek rá a nyomok, amiket a helyszínen találtak.
Később egy szomszéd is információval szolgált: elmondása szerint beszélt Gizellával a gyilkosság napján, és a nő említette neki, hogy vendéget vár. Így a rendőrség ezt a vonalat is vizsgálni kezdte, de sikertelenül. Ezután elfogtak egy balatonalmádi lakost, és a hazugságvizsgálat eredményei alapján valószínűsíthető volt, hogy ő az elkövető. Ám a férfi, mielőtt a döntő kihallgatás lezajlott volna, súlyos betegségben elhunyt, és az ügy megoldatlan maradt.
Ártatlanul ült Tánczos?
1998 tavaszán az egész országot sokkolta a hír: H. Zsófit, egy 11 éves kislányt brutálisan meggyilkoltak a család körmendi, lakótelepi lakásában. Az édesapa talált rá a holttestre, amikor hazatért a munkájából. A gyilkos követte Zsófit, aki fél hat körül az iskolából tartott hazafelé a barátnőjével, s csak éppen felugrott a lakásba, hogy a táskáját letegye, majd visszajöjjön a játszótérre a barátai közé. Zsófi azonban sohasem tért vissza. A gyilkos ugyanis benyomult utána a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, s megtámadta. Először dulakodtak, a kislány védekezni próbált, de végül a túlerő, a felnőtt gyilkos ereje legyőzte a gyermek ellenállását. A lakásban volt egy számadó juhászt ábrázoló kerámia szobor, amit a gyilkos felkapott és azzal vágta fejbe áldozatát. Miután a kislány teste elernyedt, a tettes éles vágóeszközt, minden bizonnyal egy kést vett elő, s módszeresen – két felületi sérülést okozó próbavágás után – fültől fülig átvágta Zsófi torkát. A kislány még mozgott, halkan nyöszörgött, s ahogy levegőért kapkodott, habzott a vére. A metszés és az elkövetés módszere profi gyilkosra vall, akinek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy borzalmas tette után a kezeit és a kést lemossa a lakás fürdőszobájában, majd észrevétlenül távozzon.
Amikor Zsófi édesapja, H. Ferenc este hazaérkezett, rosszat sejtett, hiszen az ajtó szokatlan módon nyitva volt. Gyermekét kitekert testhelyzetben, vérbe fagyva, holtan találta meg a lakásban. Egyik szeme még nyitva volt, a másik az ütlegeléstől feldagadva már örökre lecsukódott. Az édesapa teljesen összeomlott, ahogy a foglalkozását tekintve tanárnő édesanya is, aki a gyilkosság idején Zsófi testvérével Finnországban tartózkodott, ahová az osztályát kísérte el. Az ügy az egész országot sokkolta, Körmendet ellepték az újságírók. Senki sem értette, hogy a jó kedélyű, szorgalmas, segítőkész szőke kislánynak miért kellett meghalnia. Épeszű ember erre magyarázatot nem találhat, de a kéjgyilkosság is kizárható volt, mert annak, ahogy a szexuális indíttatásnak sem volt semmi jele. A lakásból semmi sem tűnt el, tehát a rablógyilkosság is kizárható volt. A rendőrség, az újságírók és a körmendiek sem találtak semmiféle indítékot a brutális kegyetlenségre.
1998 óta a köz- és szakvéleményt is megosztja a körmendi gyerekgyilkosság, amelyben az akkor 19 éves Tánczos Gábort ítélték el. Az ítélethozatalban döntő szerepet játszott a Tánczos körme alatt található mikronyomok. Korábban sem szag-, ujj-, tenyér- és DNS-nyom nem vallott a tettesre. Az eljárás során nem találták meg a gyilkos fegyvert és vér nyomaira sem bukkantak a hatóságok, ami azért érdekes, mert a gyilkos a kislány nyaki ütőerét vágta el.
A 2008 januárjában szabadult Tánczos folyamatosan küzd igazáért, miszerint nem ő követte el a gyilkosságot. Az üggyel már megjárták Strasbourgot is, de hiába. Az EU bírósága nem neki adott igazat.
hir24- hvg.hu - alfahir.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése