2014. január 29., szerda

Jobbik: Balogh István nem tisztázta a Gyermekrák Alapítvány „viselt dolgait”

baloghA Jobbik szerint hiába próbálta tisztázni Balogh István a Gyermekrák Alapítvány „viselt dolgait”, az általa elmondottak éppen hogy az „ellene felhozott vádakat erősítik meg”. Balogh úr szavai és a valós tények között tátongó szakadék méretű különbség miatt, a mai napon ismételten a – már folyamatban levő büntetőügyben eljáró – VIII. kerületi ügyészséghez fordultam – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke.
Balogh István a szervezet keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az alapítvány az 1997-es alapítása óta hozzá befolyt mintegy 3,7 milliárd forintból több mint 2,6 milliárd forintot költött a daganatos gyermekek, illetve családjuk támogatására, a gyógyíttatás költségeire. Hangsúlyozta, hogy az alapítvány számláján lévő mintegy 900 millió forint tartalékolására az alapító okirat kötelezi a szervezetet. Ez a családok támogatására szolgáló alap, illetve egy több milliárd forint értékű kórház felépítésének önerejére tették félre. Balogh szerint december 17. óta egy olyan, az Index által elindított "lejárató kampány" folyik az alapítvány ellen, ami katasztrófával fenyeget, ugyanis elbizonytalanítja potenciális támogatóikat. Balogh István visszautasította, hogy rendőrségi, illetve ügyészségi eljárás folyna az alapítvánnyal szemben. Mint mondta: a rendőrség csupán egy a Jobbik által hűtlen kezelés miatt tett feljelentést vizsgál, az ügyészségi eljárás pedig csupán egy rutinvizsgálat. Ugyanis időről-időre, kötelezően megvizsgálnak minden civil szervezetet - jelentette ki.
Szilágyi György szerdán arról tájékoztatta a sajtót, hogy az alapítvány "közel kettő milliárd forintjának nyoma veszett". Visszautalt Balogh István sajtótájékoztatóján elmondottakra és rámutatott arra, hogy az alapítvány éves közhasznúsági jelentéseinek összegzéséből az derül ki: a 3 milliárd 768 millió forint, 1 %-os felajánlásból származó bevételhez képest az összes bevétel meghaladta az 5 milliárd 210 millió forintot. Szilágyi György kijelentette: a végösszeg ennél is magasabb, ugyanis az Alapítvány magalapítását követő első évekről nincs megbízható forrás. A jobbikos képviselő szerint ha Balogh István állítása igaz, és valóban 903 millió forint van jelenleg az alapítvány számláján, „akkor nem kevesebb, mint 1,7 milliárd forint hiányzik”. Szilágyi hangsúlyozta: a végső összeg minden bizonnyal meghaladja a 2 milliárd forintot is, ugyanis az első évek adatai hiányosak. Hozzátette: a konkrét adatokat tartalmazó összegzést elküldte az ügyészségnek.
Ingatlant is örökölt a Gyermekrák Alapítvány
Szilágyi György emlékeztetett rá, hogy a Gyermekrák Alapítvány nemcsak pénz-, hanem ingatlan adományt is elfogadott. - A kezemben levő tulajdoni lap, arról tesz tanúbizonyságot, hogy Balogh úrék 2009-ben végrendeleti örökléssel hozzájutottak a Veszprém, Jázmin utca 23. szám alatti ingatlan feléhez, majd pár hónap múlva a másik felét is megszerezték – ismertette a jobbikos országgyűlési képviselő.
ingatlan
A mentőautó beállóját itt is kialakították.
Szilágyi György szerint mindezzel semmi baj nem lenne, ha az ingatlan a néhai örökhagyó szándékait szolgálná, az alapítvány valós céljait, a beteg gyermekek gyógyítását. A Jobbik országgyűlési képviselője azonban úgy értesült a helyi lakosok tájékoztatása alapján, hogy ez még egyetlen esetben sem érvényesült. A képviselő fotókkal igazolta, hogy a mentőautó beállóját itt is kialakították. Elvileg, már nem csak Balogh István budai villájában, hanem az alapítvány veszprémi házában is tud parkolni az elhíresült jármű – tette hozzá Szilágyi György.
ingatlan2
Segíthetett volna, de nem segített az alapítvány?
Azt is elmondta: már nem egy olyan esetről juttattak el hozzá iratanyagot, amelyben a rákos gyermekek életének megmentésére reális esély lett volna, a tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre álltak, ugyanakkor hiába fordultak a szükséges anyagi források, vagy annak legalább egy részének, akár kölcsönbe történő biztosítása céljából a Gyermekrák Alapítványhoz.
Szilágyi György felidézte a leukémiás megbetegedésben szenvedő, 15 éves erdélyi magyar Medve Károly esetét, akinek 2004-ben életmentő csontvelő átültetéséhez olyannyira minden adott volt, hogy a román kormány 60 ezer euróval támogatta volna a Miskolcon elvégzendő beavatkozást. A beavatkozáshoz mindössze 25 ezer euró hiányzott volna, azonban segítség hiányában a gyógyulás helyett a tragédia következett be. De a jobbikos képviselő beszélt a szintén leukémiában szenvedő 17 éves Török Noémi 2003-ban megtörtént esetéről is, akinek „a gyógyulásához szükséges forrásokat szintén nem sikerült szervezett keretek között előteremteni, általános-, és középiskolás diákok igyekeztek egy gombócnyi fagylalt árával hozzájárulni az élete megmentéséhez, sajnos ez esetben is eredménytelenül”.
Az alapítvány fordítsa nemes célokra a milliárdjait!
A felajánlók és mi magunk is azt szeretnénk azonban, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, ahol gyermekek életét lehetne megmenteni pusztán agyagi áldozatvállalással, arra akkor sem kerül sor, ha egyébként ezen nemes célokra a magyar állampolgárok összességében immáron milliárdokat áldoztak – szögezte le a jobbikos képviselő.
A Jobbik arra kéri az ügyben jelenleg is nyomozó hatóságokat, eljárásukban vizsgálják ki az alapítvány által hangoztatott bevételek és a valós értékek közötti 1,7 milliárdos különbség okát, a veszprémi ingatlan célhoz rendelt felhasználását és azt is, hogy „a Mindenkin segítünk” vagy az „Eddig még soha, semmilyen kérést nem utasítottunk vissza" kijelentések mennyiben feleltek meg valóságnak, avagy lehetséges-e, hogy a „hangzatos szavak kifejezetten csak az adományozni szándékozók megtévesztésére irányultak”.
A Fővárosi Főügyészség január elején rendelte el a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését. Bagoly Bettina szóvivő január közepén elmondta, az ügyészség azt vizsgálja, hogy az alapítvány kuratóriumának működése megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. A vizsgálat folyamatban van, az várhatóan meghaladja a hatvan napot – közölte. Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő december 20-án hanyag kezelés, valamint csalás gyanúja miatt tett feljelentést. Az alapítvány vezetőjéről az Index korábban azt írta, hogy az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira használja.

alfahir.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése