Hazug, hazaáruló Orbán, 50 éves eladósodás, drága áram - az ellenzék politikusai keményen nekimentek az orosz megállapodásnak az Alkotmány utcában rendezett tüntetésen.
1500-an 2000-en vehettek részt azon az összellenzéki megmozduláson a Parlamentnél, amelyet az MSZP, a DK, az Együtt-PM, valamint a Magyar Liberális Párt szervezett azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést. Gyurcsány Ferenc a DK elnöke beszédében azt mondta: tíz őszödi beszéd drámája nem ér fel azzal a hazaárulással, amit Orbán Viktor elkövetett.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ennél kevesebbért a szocialisták és szabadelvűek kormányát lámpavasra húzták volna és hazaárulót kiáltottak volna a kormánypártiak. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök azért hazaáruló, mert titokban, mindenféle egyeztetés nélkül kötött megállapodást Oroszországgal a paksi atomerőmű bővítéséről.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerint teljesen érthetetlen, hogy miért kell bővíteni az atomerőművet. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője pedig azt mondta: ha az Országgyűlés megszavazza a paksi bővítést, azzal Magyarország legalább 50 évre Oroszország adósa lesz ezt, és erről Orbán Viktor tehet.
Forrás: hir24.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése