Tizenöt éve ölték meg az éjszakai élet egyik nagypályását, a korábbi kiváló bokszolót, majd vállalkozót, Seres Zoltánt. A gyilkosságot a gyanú szerint Portik Tamás megbízásából hajtotta végre az azóta már valószínűleg szintén meggyilkolt Radics Attila, valamint a jelenleg szabadlábon védekező Bíró László. Attól függetlenül, hogy vannak gyanúsítottak az ügyben még mindig sok a homályos folt, a gyanú pedig billeg. Danyi Csaba, a bűnsegédlettel gyanúsított Bíró László ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, nagy a valószínűsége, hogy a rendőrség vádemelés nélkül fogja megszüntetni az eljárást. Kerestük az ORFK-t, valamint az ügyészséget is, de eddig nem kaptunk választ kérdéseinkre. Cikkünkben összeszedtünk néhány érdekességet a Seres-gyilkosságról, illetve érintettjeiről. Tudomásunk szerint például a rendőrök a mai napig úgy gondolják, a bűnsegédlettel vádolt Bíró Lászlónak köze van Radics Attila és családja megöléséhez is. Tasnádi Péter szerint pedig halála előtt Seres attól rettegett, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei fognak végezni vele…
PÁMER DÁVID _ PestiSrácok.hu
“Jó esély van rá, hogy megszüntetik Bíró László ellen a nyomozást a hatóságok a Seres-gyilkosság ügyében” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a bűnsegédlettel gyanúsított férfi védője, Danyi Csaba. Az ügyvéd ezt arra alapozza, hogy az eljárásban régóta nem történt semmi, ügyfelét sem hallgatták meg hosszú ideje, illetve a rendőrök kezében kevés konkrét bizonyíték van. A Nemzeti Nyomozó Iroda különleges, úgynevezett Portik-csoportjának ez év augusztusáig kell döntenie az eljárás megszüntetéséről vagy a vádemelési javaslatról, ugyanis a nyomozás két éves, törvényben meghatározott határideje akkor jár le – tette hozzá Danyi Csaba. Bíró László ügyvédje azt is elmondta, hogy ügyfelével szemben vélhetőleg csak a Prisztás-ügyből jól ismert két koronatanú, Radnai László (akinek meseszerű tanúvallomását kirekesztették a bizonyítékok közül a Prisztás-perben) és Portik Tamás volt munkatársa, K. Györgyi vallomásaira alapozzák a gyanúsítást, amelyek valószínű csak hallomásokon alapulnak. Danyi Csaba azt is hozzátette, hogy egyetlen egy tárgyi bizonyíték sincs a rendőrség kezében, ami ügyfele bűnösségét bizonyítaná, hiszen sem az előkerült fegyveren, sem a motoron nem találták meg Bíró DNS-ét. A jogi képviselő arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a gyilkossághoz használt fegyver egy AK 47-es Kalasnyikov-gépkarabély volt, amit az elkövető a helyszínen hagyott. Szerinte téves az a korábban megjelent információ, miszerint a gyilkos fegyvert egy bűnöző vallomása alapján 2012 júniusában emeltek ki a Dunából. Információink szerint a megtalált gépkarabély más bűncselekményhez nem köthető. A motort – ami a merénylet előtt újsághirdetés alapján vásárolták – ugyancsak megtalálták a tahitótfalui gyilkosság után a hatóságok, a helyszíntől távolabb, Leányfalunál, egy focipálya közelében. A tárgyi bizonyítékok hiánya ellenére – tette hozzá Bíró László védője – akár egy vallomás is elég lehet a vádemeléshez, ha az valós. Mivel tavaly márciusban Bírót kiengedték az előzetes letartóztatásból és jelenleg nem áll semmilyen más kényszerintézkedés (házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom) hatálya alatt, valószínű a nyomozók – az ügyvéd szerint – beláthatták, hogy ebben az ügyben a két vallomás kevés. Úgy tudjuk, hogy az 1999. április 12-én motorról elkövetettgyilkosság nyomozásának nincs más iránya, így ha vádemelés nélkül megszüntetik az eljárás, talán soha nem fog kiderülni, ki ölette meg az éjszakai életben közkedvelt, 45 éves vállalkozót.
A SERES-GYILKOSSÁG GYANÚSÍTOTTJÁNAK KÖZE VAN A RADICS CSALÁD ELTŰNÉSÉHEZ?
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Prisztás-gyilkosság nyomozati iratai arra is rámutatnak, hogy a rendőrség feltételezése szerint Portik Tamás megbízásából, a Bíró László vezette motorról – a 2002 januárjában családjával együtt Tárnokról eltűnt – Radics Attila lőtte le Seres Zoltánt és olasz üzlettársát, Sforza Nazzarenot. Bíró László ügyvédje még annyit megosztott velünk, hogy a rendőrség feltételezése szerint egy vékony testalkatú férfi lőtt, azonban ez a leírás egyáltalán nem illett az egykor alacsony, zömök testalkatú Radicsra. Úgy tudjuk, hogy rendőrség a mai napig meg van arról győződve, hogy a jelenleg még a Seres-gyilkosságban való részvétellel gyanúsított Bíró Lászlónak – aki utoljára látta élve barátját – köze lehet a Radics család eltüntetéséhez is. Annak ellenére gondolják ezt a hatóságok, hogy a bűnsegédlettel gyanúsított férfi korábban még a hazugságvizsgálaton is átment – állítja védője. Korábbi cikkünkben ezzel a gyilkossággal kapcsolatban arra mutattunk rá, hogy a Prisztás lelövéséért első fokon tíz évre ítéltHatvani Istvánnak szintén köze lehet a Radics Attila és családjának „eltűnéséhez”. A Prisztás-gyilkosság nyomozati irataiban ugyanis az szerepel, hogy az NNI Portik egykori testőre ellen a Radics-ügyben is gyűjtött információkat. A Radics család meggyilkolása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda 2012 novemberében indított nyomozást. Információink szerint egy Nógrád megyei szeméttelepen keresték néhány hónappal ezelőtt a holttestek maradványait, de nem jártak sikerrel a hatóságok.
A MERÉNYLŐK BIZTOSRA MENTEK
Tizenöt éve, hogy 1999. április 12-én, egy hétfő délutáni napon Tahitótfaluban, a Táncsics utcában a nyílt utcán megölték az 1995-ben tíz milliót érő Bentleyjét vezető Seres Zoltánt. A Kawasaki motorral érkező merénylők nem csak vele, hanem olasz üzlettárásával, Sforza Nazzarenoval is végeztek. Ő órákkal később, a kórházban hunyt el. A kocsi az Ak-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott. A gyilkosok, miután meggyőződtek a célszemély haláláról, a fegyvert – mint ahogy azt fentebb ügyvédi információk alapján írtuk – eldobták, majd elhajtottak. Motorkerékpárjukat Leányfalu közelében szintén hátrahagyták, onnan ismeretlen járművel mentek tovább. Szinte biztosra vehető, hogy a merénylők pontosan tudták Seres napirendjét, információikat az áldozat belső köreiből szerezhették. Az is beszédes, hogy Seres ukrán testőreinek BMW-je Kisoroszinál valamiért lemaradt. A nyomozók először azt feltételezték, hogy külföldi lehetett a gyilkos, sőt korábban egy olyan verzió is felvetődött, hogy – az 1997-ben már Seres ellen egy merényletet megkísérlő – szlovák Jozef Rohác ülhetett a motoron. Ezt a verziót később elvetették. A motoros támadásnak volt két túlélője is, de róluk majd később.
AZ ALVILÁG MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN URA
Seres Zoltánt az alvilág megkérdőjelezhetetlen urának tartották, olyan tekintélye volt, mint azóta senkinek. Ő volt az első milliárdos az alvilágból. A Zsaru magazin korábbi írása remek metszetet közölt portréjáról. A lap szerint a profi sakkozó és bokszoló üzletember az éjszakai bárjába és éttermébe látogató betörőktől elszedett pénzeken gazdagodott meg. Ezeket az összegeket később sztriptíz bárokba fektette, ahol prostitúciós tevékenységeknek is terepet biztosított. Később a profiljába tartozott a konkurencia zsarolása, védelmi pénzek szedése, repülőtéri taxisok lehúzása. Milliós tételben adott uzsorakölcsönöket, sőt, lopott autókat is szállított Ukrajnába és Romániába. Magyarországon fegyverek árusításával is foglalkozott. A védelmi pénzek egy részét, – amiket saját, volt sporttársaiból létrehozott magánhadseregével szedetett be – leadta orosz-ukrán „barátainak”. Seres ugyanis állítólag az úgynevezett Vörös Maffia magyarországi vezetője volt, s a legenda szerint Kijevben hűséget esküdött az orosz maffia fejének, Szemjon Mogiljevicsnek. Az is közismert volt az 1999-ben meggyilkolt vállalkozóról, hogy baráti kapcsolatokat ápolt (egyesek szerint csupán a pénzbehajtásokban segédkezett) Szeva bácsi alvezérével, Leonyid Pavlovics Sztecurával, alias Loncsikkal. Tudni vélték azt is róla, hogy itthon senkivel nem volt hajlandó üzletelni, illetve csak úgy, ha az üzletébe beszállók között ő a főnök. Seres nagylábon élt, milliós tételekben kaszinózott, egzotikus országokba járt nyaralni. Tevékenységét próbálta legalizálni, pénzét lovakba, lovardába is fektette, mindig adózott szórakozóhelyei után, ám nagy hasznot számára is a feketepénzek hozták. Seres Zoltán megkérdőjelezhetetlen tekintélyére az is jó példa, amikor felesége Mercédesét 1997-ben ellopták. Miután a tolvajok vélhetően észbe kaptak, hogy kinek a kocsiját lopták el, az autó néhány nappal később teli tankkal, kisuvickolva, új zárszerkezettel, gumikkal és felnikkel, méregdrága hi-fi-berendezéssel felszerelve parkolt Seresék háza előtt. A szélvédőn lévő papíron pedig a következő volt olvasható: „Bocsánat”! Az ezzel kapcsolatos legenda egyébként úgy folytatódik, hogy a Mercédest jogtalanul használók ennek ellenére nem úszták meg a kiadós verést. A hivatásos sakkozóként is ismert Seresről azt is tudni lehetett, hogy hasonlóan Portikhoz, mindig több lépésekkel ellenfelei előtt járt. Neve ugyan több bűncselekmény kapcsán is felmerült, de soha nem szabtak ki rá jogerős büntetést.

Seres Zoltán (jobb szélen) nagy tisztelője volt a magyar bokszlegendának, Papp Lacinak Fotó: Cultiris.hu
PORTIK TAMÁS ELŐBB LÉPETT?
Seres eltüntetésével gyakorlatilag lezárult az az alvilági háború ami Prisztás József 1996. november elsejei lelövésével kezdődött, és ekkor vette át a vezető szerepet a Portik Tamás fémjelezte energolos csapat, valamint ezután kezdett el terjeszkedni a Vizoviczki-birodalom. Állítólag a Vizoviczki László által irányított több tucatnyi szórakozóhelybe, diszkóba, vendéglátóhelyekbe fektette a pénzét Seres likvidálása után Portik és köre. Seres Zoltán egyébként több, korábban szintén brutálisan meggyilkolt vállalkozót is ismert. Jó kapcsolatokat ápolt az 1996. december 18-án a lakása elé lecsalt, majd lelőtt Domák Ferenc „Cinóberrel”, illetve 1997-től baráti viszonyban volt az 1998. július 2-án az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamással. A rendőrség mostani álláspontja szerint mindhármukat a Prisztás-gyilkosság miatt tizenegy évre ítélt Portik Tamás megbízásából ölték meg. Portik a nyolcvanas évek végén ismerte meg az akkor már az éjszakai életben nagy tekintélynek számító, az egykoron kiváló bokszoló Serest. Az Atv.hu – Portikot fiatal korában ismerő – informátora szerint Seres felfigyelt a jól bokszoló, éles eszű Portikra. Az informátor arról is beszélt, hogy az Energol egykori vezére az úgynevezett„maffiabetegség” miatt fordulhatott szembe korábbi mentorával. Ezekben a körökben ugyanis gyakori a – kábítószer fogyasztással csak felerősödő – paranoia, s az érintett folyamatosan úgy érzi, hogy az életére törnek, ezért inkább ő lép először. Mint ismert, Boros Tamás elhíresült videó vallomásában is arról beszélt, hogy a Portik-féle kör „teljesen gátlástalan, kábítószerfüggők, s annak hatása alatt totális erőszakot képesek alkalmazni”. Azt pontosan nem tudni, hogy Seres és Portikmikor különbözött először össze, de az tény, hogy a 90-es évek közepén már nem voltak jóban.Ezt bizonyítja az a titkosított, majd 2012-ben a titkosítás alól feloldott rendőri jelentés is, amely Portik Tamás, mint informátor meghallgatását tartalmazta. Portikot 1996. november 22-én hallgatták meg Prisztás József lelövése után nem sokkal. Az egykori olajos a rendőröknek elmondta, hogy véleményeszerint a leszámolások Seres Zoltán érdekeit szolgálták, aki mögött nem más, mint az orosz keresztapa, Szemjon Mogiljevics állt. Sőt, Portik azt is hozzátette, hogy Prisztás Józsefet és Totka Pált Seres Zoltán lövette le. Seres és Portik közötti rossz viszony oka lehetett az is, amiről a Portik-ügyekben koronatanú, K. Györgyi beszélt. A nő állítása szerint mielőtt az alvilág bankárának is nevezett, Portik, Prisztás és több éjszakai ember felé súlyos adósságokat felhalmozó Kis Banditávozott 1996. október 9-én az országból, még egy gyémántüzlet kecsegtetésével százmillió forintot vett át Seres Zoltántól. K. Györgyi szerint ez az összeg egy az egyben Portikhoz vándorolt. Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy Seres halála többeknek is érdekében állhatott. Állítólag a milliárdos vállalkozónak több konfliktusa is volt az ukrán, valamint a román maffiával, halála előtt pedig a szlovák maffiával is ujjat húzott egy dunaszerdahelyi szeszcsempészettel kapcsolatos vita miatt.
„A FOGÁSSZAL INTÉZTETEM EL EZT A FASZ SEREST”
Seres neve többször felvetődött a Prisztás- és a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán is. Arról maga Portik Tamás beszélt, hogy egy tolmács, illetve Seres olasz üzlettársára vigyázó nyomozó az autó hátsó ülésén élte túl a merényletet. Portik azt is hozzáfűzte, hogy tudomása szerint nem Seres, hanem az olasz vállalkozó volt a merénylet valódi célpontja. A Hvg.hu ezzel kapcsolatban úgyértesült , hogy az autóból egy diplomatatáska is eltűnt, ami tele volt pénzzel. Az Energol igazgató anyósának bíróságon felolvasott vallomásából pedig az derült ki, hogy Portik Riskó Judit előtt tett olyan kijelentést 1997 tavaszán, hogy „Seres az oka annak, hogy Drobilichékat letartóztatták”. Mint köztudott, az Energol több vezetőjét és üzlettársukat vették őrizetbe, majd indítottak ellenük eljárást 1997 áprilisában, az olajügyek miatt. Ez a kijelentés, ha valóban elhangzott, azért lehet pikáns, mert néhány hónappal később, 1997. június 3-án egy sikertelen merényletet hajtottak végre Seres Zoltán ellen. A Bentley-re helyezett robbanóanyag azonban leesett Seres kocsijának alvázáról, így azt már nem volt érdmes felrobbantani. A merénylettel – a gyanú szerint – a Portikkal szoros kapcsolatban álló Jozef Rohácot vádolták, ám a szlovák férfit végül csak robbanóanyaggal való visszaélésért ítélték el. A Fenyő-perben felolvasott, Zsóvár Imre által 1999-ben tett, majd később visszavont vallomás szerint nem csak Portik „haragudott” Seresre. Az energolosokkal az 1990-es évek végéig, szlovákiai fejbe lövetéséig jó barátságban lévő Zsóvár ugyanis azt vallotta, hogy Ferencsik Attila, az Energol Rt. külkereskedelmi igazgatója egy Seressel való összezördülése után azt mondta neki, hogy a „Fogásszal fogja elintéztetni azt a fasz Serest”. Zsóvár azonban Rohác tárgyalásán is kijelentette, hogy vallomásának ezt a részét már korábban visszavonta.

Legendás fotó Tasnádi Péter (jobb szélen) albumából: bal szélen Seres Zoltán, középen az izraeli parafenomén, Uri Geller Fotó: Tasnadipeter.hu
AZ NBH SPECIÁLIS ALAKULATA ÖLHETTE MEG A VÁLLALKOZÓT?
Külön érdekesség Seres Zoltán megölésével kapcsolatban, hogy a mostanában a Fenyő-gyilkosság perében tett tanúvallomása miatt reflektorfénybe került Tasnádi Péter többször is nyilatkozott barátja haláláról. Az 1999-es gyilkosság után néhány nappal, mint „szakértő” volt vendég a Gyárfás Tamás fémjelezte Nap-kelte című reggeli műsorban . Tasnádi itt sérelmezte, hogy az egyik kereskedelmi csatorna negatív színben tüntette fel, mintha neki bármi köze is lenne az alvilághoz. Sőt, olyan híreket is terjesztettek róla, hogy a „halállistán” rajta van, és „ő lesz a következő áldozat”. A jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő üzletember annyit azért elismert, hogy egytől egyig ismerte az áldozatokat, és valamivel többet sejthet a haláluk okáról, mint az átlagember, de konkrét tudomása – állítása szerint – nem volt a bűncselekményekről. Azt is kijelentette, hogy a meggyilkolt vállalkozókat Prisztástól egészen Seres Zoltánig nem fűzte össze semmilyen üzleti kapcsolat, nem volt olyan közös pont, ami összekapcsolta volna ezeket az embereket. Ma már – ha hihetünk a rendőrség gyanújának – tudhatjuk, hogy több, az éjszakai életben meghatározó szerepet betöltő üzletembernek azért kellett meghalnia, mert szembekerült az olajmaffia legsikeresebbnek tartott cégével, az Energol Rt-vel. Tasnádi annyit még elmondott a műsorban, hogy két verziót hallott, mi állhat a leszámolások hátterében. Az egyik szerint különböző alvilági csoportok ölik egymást, míg a másik lehetséges verzió, amit erről hallott, hogy a kivégzéseket maga az állam, és a Nemzetbiztonsági Hivatal rendelte meg. A forrásáról az egykori keresztapa akkor még nem beszélt. Azonban egy évvel ezelőtt, 2013 áprilisában, a Hír Tv Riasztás címűműsorában a vállalkozó elmesélt egy történetet Seres Zoltánnal való utolsó találkozásáról. Seres, a halála előtt két héttel felkereste Tasnádit, majd figyelmeztette, hogy „vigyázzon”, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei meg akarják őket ölni. Tasnádi csak annyit reagált erre, hogy teljesen mindegy, mit csinálnak, ha ez egy speciális alakulat, akkor bármikor végezhetnek velük. Arra természetesen nincs bizonyíték, hogy a szolgálatoknak a Seres-gyilkossághoz bármi közük lenne, de az tény, hogy nem sokkal kettejük találkozója után, 1999. április 12-én Seres Zoltánt és olasz üzlettársát profi módon, szó szerint kivégezték.
Címlapfotó: MTI/Mizerák István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése