2014. február 19., szerda

Közös cége van az áfacsalónak és a NAV-os feleségének

Kovácsics Iván NAV-elnökhelyettes fia és felesége a China Mart tulajdonosával üzemeltet közös kereskedőcéget. A China Mart pincéjében tavaly nagybani feketekereskedelemre derült fény – írta az Átlátszó.
Amikor a 444 tavaly télen rejtett kamerás felvételt készített a budapesti China Mart üzletház alagsorában nagy tételben zajló feketekereskedelemről, a portál ismertetett egy olyan pletykát is, amely szerint a pincében előre szokták tudni, hogy mikor jönnek ellenőrizni. Ha pedig valaki bejelentést tenne – így a pletyka – az adóhatóság figyelme éppen nem a feketézők, hanem a bejelentő ellen fordul.
Talán magyarázattal szolgál a különös szóbeszédre az Átlátszó tényfeltárásának eredménye: dr. Kovácsics Iván, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettesének fia és felesége a China Mart tulajdonosával üzemeltet közös kereskedőcéget.

A bevásárlóközpontot eszerint az irat szerint a CECZ Trade Center Zrt. (korábban Fashion Mart Zrt.) üzemelteti. A vállalat egyedüli részvényese tavaly december óta a CECZ Közép-Európai Kft. A kínai hátterű Kft. pedig résztulajdonos a tavaly májusban alapított Első Magyar-Kínai Kereskedőház Kft.-ben, ahol a Eurobusiness Tanácsadó Kft. is érdekelt. A kereskedőház főtevékenysége egyébként “vegyes termékkörű nagykereskedelem”, emellett üzleti tanácsadással és jópofa módon adószakértői tevékenységgel is foglalkozik - közölte az Átlátszó.
A Eurobusiness Kovácsicsék családi cége. A NAV-elnökhelyettes ugyan 2011. eleji adóhatósági kinevezése előtt nem sokkal udvariasan távozott az ügyvezetői posztról, de a cégben most is csak felesége, a most ügyvezetői feladatokat is ellátó Kovácsics Éva és fiuk, ifj. Kovácsics Iván tulajdonosok.
Az adóhatóság vám- és pénzügyőri elnökhelyettese már régóta építgeti kínai kapcsolatait: 2006. óta tagja a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnökségének, 2011-ben pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak dolgozott Kína-szakértőként.
atlatszo.hu - alfahir.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése